Mondd...

Mondd hol él? Mondd, hol él... "-Mondd, hol él a távoli hölgy Mi rejti őt, hegy vagy völgy? Mondd, hol él a tündérleány, Akit szívem úgy kíván? Keresem őt, a Tündérnőt. Mondd meg, hol lelem? Hol találjam, hol keressem, Hogy Nőül őt elvehessem? Nem válaszolsz. Mi vagy hát, mondd?" "-Én vagyok az Ezüst Hold, Nap, Fény, Remény, elérted célod. A Tündérleány- én vagyok." "-Ó, régen volt feleségem is intett, Idegennek sose higgyek. Szemfényvesztő, tőlem mit vársz, hogy badar mesédet elhiszem tán?" "-A Tündérleány itt van előtted, De minden tündér idegen neked. Ó halandó, térj vissza utadra, Feleséged, gyermeked vár házadban." "-Megtéveszteni engem így akarsz? Soha nem tudsz, s halált halsz. Ha nem vezetsz mostan a Tündérnőhöz, Koponyád hozzáverem az első úti kőhöz!" "-Tedd meg, s lássad majd, mit használ." "-Megteszem, s majd meglátod, milyen a Halál!" "-Ha igazán szertnéd a Tündérnőt, fejét soha nem vernéd az első úti kőhöz." S a férfi megfogja Tündérnőt, hogy fejét üsse, Halálba vigye. De ekkor száz íj megfeszül, aztán mindenik a vándorra lő. Amaz megtántotordik, csendesen haldoklik, A száz íj hegyénél száz sebből vérzik. "-Látod-e már, hogy én vagyok a Tündérnő?" "-Nem, mert te nem vagy más, mint ügyes szemfényvesztő!" S meghal. Ekkor valahol, messze álmában Feleség sír fel, a gyermek is felkel. Aztán együtt siratják az apát és férjet, Aki egy halhatatlan tündért szeretett. /Elanor/